2012. március 18.

Futbólia


A mai székesfehérvári  Videoton–Debrecen NB I-es labdarúgó-mérkőzésen a közönség egy potyagólt láthatott, valamint a díszpáholyban többek között a következőket: Schmitt Pál államfő, Orbán Viktor miniszterelnök, Stumpf István alkotmánybíró, az ő volt üzlettársa, Nyerges Zsolt, aki a Közgép, az Infocenter és az Advenio első embere, Csányi Sándor, az OTP elnök-vezérigazgatója, Hernádi Zsolt, a Mol elnök-vezérigazgatója. Vagyis az ország hivatalos és tényleges vezetőinek szinte mindegyikét. (Simicska fájón hiányzik is a képről.)
Egyik vidámabb volt, mint a másik. Minden okuk meg is van rá, hiszen soha ennyire nem szárnyalt még hazánk, akár a gazdasági, akár a társadalmi helyzetét, akár a világban kivívott megbecsülését nézzük.
Az egyetlen apróság, ami a jogos és féktelen jókedvet kissé felhőzheti: a miniszterelnök csapata, a Videoton kikapott. Sebaj, tavaly ők voltak a bajnokok, úgyhogy idén Kósa Lajos Fidesz-alelnök csapatának, a Debrecennek jár a trófea. Jövőre pedig kár is másnak elindulnia, úgyis a Kubatov-gárda, a Fradi nyeri a bajnokságot.
És az emberek még annál is elégedettebbek és boldogabbak lesznek, mint most.

Fotók: Stiller Ákos
Frissítés: Beliczay László nemkevésbé jó fotója ugyanott, ugyanakkor készült.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Free counter and web stats