2013. április 26.

Láncfűrészölték kifele a fákot. Hársat, platánt, komonista ezüstfenyőköt pláne


Egyszer volt, hol nem volt, avvót, hogy egy csicserfüttyhedt hajnalon I. Fülkefor legózott a parlamentbe. Magyarországval fáradott, mit az ejrópai örökség legódarabkájibúl rovott öszve a maga unortodox képire és hasonlatosságára. Olyan es lött, hejába kunkorkottak eggyesek. Mán az utolsó izeköt pattingatta bé, mikó munka alapú zümmögést hallott a Kihaénnem térrűl, hon epp láncfűrészölték kifele a fákot. Hársat, platánt, komonista ezüstfenyőköt pláne, hullott a forgács. Engedélyvel, ahogy köll, mer előző este megkűtték magiknak a kivágérek a pappírt, hogy holnaptú az öszves fa életveszélyes, minek folytán ügön gátulja a túristamillijókat, inkluzíve magyar embereket az épűlet északi sarka akadálmentes lefénképezésibe. I. Fülkefornak ki se köllött níznie az ablakon, úgy es látta, hogy tisztúl a kép. S evvót a lényeg, akarhogy es fütyűtek a hazaárúló ződrigók, a rea ruházott örök többség akaratábú az erőseb kutya baszott a paravánra. Ki penig kunkorkodott, még örűhetett, hogy a többi budapesti fa-delikvencset es ki nem vágták egy koszval, hátha a kerálnak arrafele támad egész alakos közfeladata fotóckodni. Az Orbán-tévé bémonta, hogy a Főd napja tiszteletire a keráli kormán 133 új fát fog telepíteni, a régit meg karitatíve hasznosítsa, mint mindent, amihő hezzányúl. Miér, miér nem, mégse így vót, hanem ahogy lött, úgy. Harmadnapra, epp a Főd napjának hajnalán visszanőttek legyalásztukból a Kihaénnem téri fák. De ám sűrűen, s végig a Duna meg a liberálkettes villanyos karéja köszti csóré terepen! Zengtek-bongtak, mint egy fődmélyi fafúvószenekar, s arasznyit es gyarapottak fertályóra alatt. Bénőtték a Nemzet Mélygarázsát, Tisza Esvány megérdemőt helyit, mindent. Nem vótak tekéntetvel se a konzervatív forradalomra a maga ’44-es álmával, se a szegén keráli favágókra, kik önfeláldozóan reájok akaszkottak. Egy pököm küs hársfára négy es! Ammeg nyőtt vélök egész a kupola magosáig, mán sírtak, könyörögtek, darúval köllött leszedegetni őköt, olykó százat es. Kövér László kihíjta a terrorelhárétást, gyött hókotrókval a katasztrófavédelem, fölszállott mind a légierő, hejába. Mán bé lett falazva az öszves térre néző ablak, bé lett tiltva minden égi és fődi felvétel, de őkelmék csak vetették az árnyékot, s telimadárfüttyösztek mindent, kilincset, falat, államtitkot. Addig-addig, hogy ellehetetlenültek a demokratikus parlamentarizmus munkakörülményei, amér a teljes történelmi felelősség a magyar és nemzetközi ballibellenzéket terhölte. Végül az utolsó darúval kiemelték az ország tornyoskalácsát a természet álnok csapdájábú. Ménkű lassan, de lött épűlet es másik, demokrácija es. A kerál parlamentye penig ott lógott fennen, himbálkozott az ernyős semmiben. Onnantú turulokoptervel jártak bé a dógozók, s le se níztek, amég meg nem haltak.

Parti Nagy Lajos Magyar mesék című sorozatának mai darabja az ÉS-ben


2013. április 19.

Ű, ki a kereszt jegyibe eszmélkenni puchó gyermekkorátúl nem rest, keresztény bőrit le nem veti, akarhogy nyúzzák es a magyart


Egyszer volt, hol nem volt, avvót, hogy Mária országába közelebbrű nem ösmert valakik elfeledték főszenteltetni a 2011-es népszámlást, minek meg es lett az elfogadhatatlan eredménye. Sajnos, a számok ravasz nyelvin kétmilijóval kevesebben monták magukot keresztény felekezethő tartozónak, mint tíz esztendővel korábban. Ezér, ezér nem, a Kárpátok Esze cím büszke birtokosa, minden magyarok kerála eccőcsak nem bírta tovább, oszt jártába-keltibe megkifogásulta az úgynevezett európai fővilágosodást. Korszakos meglátása szerént, Európába nem más, mint eggy agresszív szekuláris politikai látomás uralkodik, minek a hívei ügön sajnos töbséget es alkotnak. Horibile van képök ezt progresszijónak híni, sőt egy Istentűl mentes társadalom fölépítésén munkálkonni, s a vallásrú úgy vélekszeni, hogy az kinek-kinek a magánügye. No, ezt ű, ki a kereszt jegyibe eszmélkenni puchó gyermekkorátúl nem rest, el sose fogadhassa, s keresztény bőrit le nem veti, akarhogy nyúzzák es a magyart. Mer nyúzzák!  Eggy három éve tartó, öszvehangót lejáratókampány keretibe! Ennek során mán az a küs lepel es lehullott a nemzet- és hazaárúlók maroknyi fogafehérjirűl, mellyet a kerál és szeretetpártja eddigelé őkelméken lengedözni hagyott. Nem vót mismásóni mit, aki nem vót a kerálval, az ellene vót, azki meg ellene vót, az a magyarok ellen vót, mer üzleti sérelembűl nem bírta lenyelni, hogy I. Fülkefor mintaparlamentye éjt nappallá téve bővíti az Alkotmánybíróság küs jogkörit, még bővöbb es nékijök, mint azt a háládatlan kekecjei érdemölnék. Evvel együtt a sok ejrópai zugfirkász meg magyargyűlölő politikus rég megatta vóna magát az unortodox magyar igazságnak, mi egységesen és a magyar igazságnak megfelelően vót lekomunikáva. Csakhogy egy jól körülírható, magát tévessen magyarnak tartó liberálminoritás a félretájékosztatás fegyverivel folyamatossan lázétotta Európa mondott szekulárjait, küknek a firlefrancos ojságjai a Magyar Nemzet-Magyar Hírlap tengelyhő képest mégescsak a hunafaszom perifériján vannak, mán bocsánat. Ezér nyikkot se tunnak Ejrópa legjelentősebb konzervatív forradalmárúl a maga kirobbanó szellemi potenciáljáva. Penig könnyű vóna bélátni, amit minden békemenetista, minden követségi levélíró úgy fúj, mint a hiszekeggyet, hogy I. Fülkefor országa sikertörténet, ahun definitíve minden rendben. A nincsmindenrendben-féle bérajvékolók törpeléptékű nagy pofája nincs rendben egyedül, mellyel furtonfurt ellenkező értelemben nyilatkoznak, ami a hazugság szinonímája, semmi más. Mentségökre szóljon, hogy nem magyarok, s az anyagi haszonszerzésen túl a nemzetközi tuggyukkik mozgatják őköt, de a szabotázs alapú hazaárúlásig menően, amíg meg nem halnak.

Parti Nagy Lajos Magyar mesék című sorozatának mai darabja az ÉS-ben


2013. április 12.

Magyarország nem hagyja magát. De senkitül se, I. Fülkeforon küel


Egyszer volt, hol nem volt, vót eccő egy ember, úgy hítták, Sárgacsek. Nem vót nagy ember, de legkisebb se, hejszen a magyarok országába mindég mindenkiné vót küssebb, hogy a legrúghodottabbnak es legyen, kibe rúghassék. Egyedűl a legnagyobbnál nem vót nagyobb se a Jászság, se a Kunság, se a karcagi bíróság. Annak nem parancsút senki, csak az Erő, akirűl hittön hitte, néki van egyedül.  Mér ne hitte vón, hejszen akarkit bokán viccentett vagy sípcsonton trafált, az sziszegett, fejet csóvált,  legföllebb intézkedést sürgetett, oszt kalap. Ahelyett, hogy az aljas tévedésit bélátta vóna, mer zsigerbű, a kettős mércéjig menően gyűlölte a magyarokat.  Nem ám  I. Fülkefort és udvarát, hanem  a dógozó népet. Irígységbűl, hogy illen kerála vagyon, ki szabálhont kiverekedi  a magyar családok rezsijinek a csökkentésit, kerüljön nékik, amibe kerül, s eggy füttyre meg es szavaztassa a mókuseörs parlamentvel. De ám a kiakadott vérszipók esztán es gyöttek a jogval, s vót „bíróság”, ki a javokra ítélt! Meg köllött mán mutatni, hogy Magyarország a magyar bíróságoktúl eppúgy nem hagyja magát, mint a nemzetközi magyargyűlölők nyomásgyakorlásátúl. Addig-addig, hogy világraszólló aláírásgyűtés kezdődött, akarja-e a nép személyes adatai főtűntetésivel, hogy küssebb legyen a béfizetnivalója. Ha szegény, kicsivel, ha gazdag, sokval,  ahogy illendő.  Ammeg  gyakorló szabadságharcos lévire hogyne akarta vón, ha eccő kapott es valamit, legyen néki mibű visszaadni a négyszeresit. Na, főkampányozódott  Mária országa, sercegett a madzagos golyóstoll, a kereszttyén Ejrópa legjobb közszógálati Híradójába minden estve fölóvasták, ki írta alá aznap a Rezsicsökkentés Egyetemes Nyilatkozatát névszerint. Ebbű látták, hogy ki nem. S hogy pont a Sárgacsek nem. Kiszálltak hezzá, jobb, ha fész, tufész, monták, de ű megkutyállotta magát. Inkáb adgyák néki oda a ráesőt az adatgyűjtés kőccségibűl, egyhavi rezsicsökkentés kigyün belüle, ha nem kettő. Hogy a forradalmi nyugdíjszámlájárú ne es beszéljen. Továbbá mi lesz az ívekvel, kérdte.  Azok egyfelül kirajzolják Ejrópa egin a magyar igazságot, felelte a köztévé, másfelül szépen fő lesznek kubatovozva. Na, ű nem, monta Sárgacsek és bécsukta az ajtót. Másnap az öszves euzászló csóré rúdján ott feszített a molinó, hogy „Le a Sárgacsekvel”. Meg hogy „Sárgacsek, takarodj”. Na, takarodott es, annyirán kiheccölték, nem vót mit tenni, ebrud a fakó. Onnantú legalább nem vót rezsi semmi, egyedül azt köllött béfizetni pirosfehérződ csekken, amit. Állott a nép a szabad ég alatt napszám, oszt  mikó megkapta a gázfejadagját meg a villanyt, minden vételezéskó aláírta az árkust, hogy Magyarország nem hagyja magát. De senkitül se, I. Fülkeforon küel. Avval tolta haza a fényt kézikocsin, amég meg nem halt.

Parti Nagy Lajos Magyar mesék című sorozatának mai darabja az ÉS-ben


2013. április 5.

Még a küs láccatát es el akarnők kerűni, hogy azok vónánk, amik vogymuk, áperté a főtámadás és az élet


Egyszer volt, hol nem volt, avvót, hogy az Úr 2013dik esztendejibe a fennvaló szíves gesztusaképpen az ezeréves Kerálpárt huszonötödik születésnaptya egybeesett a Húsvét innepivel, ezátal es kihangsúlyozva az esemény rendkívüli jelentőségit. Na, I. Fülkefor köszönte szépen a lehetőséget, de a legendás szerénységibe el es hárétotta, nem, mennyei Atyám, mondotta a telefonba, hát kik vónánk münk, én és a tanétványaim, hogy így reatelepeggyünk a kőrmenetelő nemzetre? Hejszen miolta csak a fejönkön máskép tapad a haj, még a küs láccatát es el akarnők kerűni, hogy azok vónánk, amik vogymuk, áperté a főtámadás és az élet. Nem kő nékünk körmenet, sohse es köllött, pláne nem nagyszombaton, amint ki teccettél szaszeróni, Elleszünk mink a nagypéntekvel a Lendvay uccába bővön. Sajna sajnórum, ez avval jár, hogy másnap nem tekénthessük meg, ha gyönnek megemlékezni rólunk a tiszta orcájú fijatalok, kiknek ezúton kévánunk molinós, békés ünnepet. Az élet rendje az az élet rendje, csinálják csak magokba, a saját szubkultúrájok szerént, mink se szívessen közösköttünk János bátyámékval vagy akár Imre bátyámékval, anno. Nem köllünk mink ahhó hogy ünnepöljenek münköt, csak zavarba gyönnének, mint a múltkor, ha béhínánk ököt a kertbe vagy kiállanánk a Kövér meg a Bayer kolegával integetni nékik. Még aszinnék, az élökre akarunk állani, penig nem. Hejszen úgyes ott vagyunk az élükön, amég világ a világ, mindennek ott vagyunk az élin, a beretvát es beleértve, nem kő semmi további ojnározás, mennyei Atyám, csak öszvefogás legyen meg szeretet, ha törik, ha szakad. Elbambizgatunk mink magunkba, válogatott öreglegények, abba hiba nem lesz. Torta se kő, aki nagypénteken tortát eszik, az a tuggyukki, annyit is ér. Mi, alapétó atyák biztos nem, egye csak meg az eccerű nép, ha mán úgyes ott körmenkedik kilóméteres sorba a Blaha Lujza térig az édes szájával. Igy es lött. Bambit ittak, narancsízűt, nem es csak, hogy emlékezzenek a régi üdökre, mikó bambi má nem vót a nemzetközi liberálkomonisták ármányaképpen, hanem a bambi a B. kollégijomra emlékesztette őköt, hon görbűletlen útjokra indúltak tiszta forrás gyanánt, mit I. Fülkefor fakasztott s fakaszt azóta es. Orcájok pirítékjával jót beszégettek, hogy ószövetség ide, újszövetség oda, ma es az áll értékrendjök közepibe, mint negyedszázada. Konkrétan a munka, a család, az otthun és a nemzet az, ami olly markáncsan megkülömbözteti őköt mindenki mástúl, mint Makó Jeruzsálemtűl. Vót tán küs bizontalankodás, még tán „kanyar” es, de ahhó, hogy a múltból indúltak, s a jelenen átal haladnak a jövő fele, ahhó kétség nem fér. Továbbá akik bambiseviknek megmarattak, a lelkök mélyin mán akkó es színugyanazt akarták, mint most, s hogy ez bajnak nagyobb vagy igasságnak, döncse el a kurtafarkú malactúr.

Parti Nagy Lajos Magyar mesék című sorozatának mai darabja az ÉS-ben


Free counter and web stats