Semjén uramot úgy köllött lefogni, oda ne lovagújon kiszabadétni a hajdani kolegát

Egyszer volt, hol nem volt, avvót, hogy Háry János uramon eccőcsak három únijós tagállam es öszvemarakodott. Ott pihenkett fölvidéki gyerek lévire a romániai magyar fődbe, Arad várasában, hon a halála esett, mikó nagy derenducával megérkezett a szlovák légierő, hogy hazaszállétsa űtet. Há hová haza, s mér pont? Mer Ladiszláv Gábrisnak a trencséni Mojtinban, a szülőhellyin köll nyugosznia, a nemzet és a rokon pógármesterasszon kérésire. Szlovák huszárnak szlovák rög alatt a hele. A románok kiadták szívesen, nem vót nékijök semmibe, nem lévén hadisír, legföllebb műemlék. Az obeliszk amúgy es hejbe maratt, csak a szoftver köllött a katonai tiszteletadáshó. Hejába monta a vén kornétás, hogy köszöni, de ű mán 182 esztendős, s itt van honn, ahun, pökönykét se törőttek az irredenta kekeckedésivel. Menni kő, monták, a vezérkari főnök mán ott topogdál a hegyesmajtényi sírnál. Na, három hét se tőlt el, mán megtutták ezt a gamatériját a magyarok, s ügön fölbaszánkották magukot, Semjén uramot úgy köllött lefogni, oda ne lovagújon kiszabadétni a hajdani kolegát. Kemény hangú közleménbe szólétotta fel a sírrabló szlovák felet, hogy haladéktalanul szüntesse bé az anyaország háta megett űzött történelemhamisittását, hejszen eddig senkibe fő nem merült, hogy Skultéty László magyar huszár ne magyar vót vóna. Hát őköt csak ne senkizgesse az, kinek a demokráciadeficitje kilóg a bő gatyájábú, de vastagon, hörhentek fő az únijó kistigrisei, mer őbennök, szlovákokba nagyon es főmerűt. S fő nem foghassák, nevezett mitű vóna magyar, ha eccő szlovák, akiről az ű hadtörténészjeik több könvet írtak. Ez a szlovák igasság! Ej, miatót, kentek, replikázott az únijó magyar motorgya félig kihúzott kardval, hát magyar sírfelirat alatt, magyar névvel, hogy a picskuba nyugodhat szlovák?! Horibile a bilibe: a „szlovák huszár”, mint ollan, contradictio in adiecto. Marhaság, na. Az oláj meg csak hallgasson, ha mán segítkezett a hullagyalázás-tevékenségbe. Capcarázza vissza a jogos magyar tulajdont a helyire, oszt örüljék, míg fehér lovat nem lát. Mit? Román fődbe magyar tulajdon? Soha, pattant föl az únijó román tagja, há micsoda horthypikus revizijonista arogancija ez? Romániának különben es full ölege van a nyűves-nyilas magyar hamvakbú. Micsoda, emelte meg az asztalt a magyar fél, elébb Nyírő, aztán Skultéty? A végin majd Budapest köll?! S mán rontottak es egymásra, allig győzött a világ legöregebb Habsburg-huszárja szétcsapni közöttök a zászlórúdval, hogy ne hadakozzanak, mint punyhó gyermekek. Avval fötápászkodott az öszvetapodott porábú, s mivel egész életibe a labanczok császárját szógálta, meg se állott Bécsig. Ott lett komonikácijós tanácsadó, benn es van a telefonkönvbe Johann L. Harry-Skultéty néven, aki nem hiszi, járjon hezzá tréningre.

Parti Nagy Lajos Magyar mesék című sorozatának mai darabja az ÉS-ben

Kultúrpolitika

Budapest

Berlin

Békemenetek

Budapest 

Párizs

Török és Zúzok

Csak ami a miénk, annak van bokra

Egyszer volt, hol nem volt, avvót, hogy még le se lett győzvel a Kerál Árvíze, mán gyött az újab lecsatáznivaló, a hétfejeő Kánikula. De Fülkeufória immár kiállott magájér, és érvényesétette érdekejit a legyező-fronton es, minden melegekvel szenbe, kük rea törtek akarhonfelül. A „meleg-kérdés”, ha ki nem tutta vón, a New York-i és Alföld-i aberrállott zsidók provokácijója vót, ahogy azt Novák Előd honatya a Budai Parkszínpadrú a „művelt” világ szemibe vágta. Maj még mi kőne, ha vóna mindenféle keresztényellenes provokátoroknak színház!? Ez akkorjába vót, mikó Gipsz Jakab uramot a kedves nejivel egyetembe főhívatta magáhó a kerál. Mán a Nemzeti Galérija Sándor-Palotai Szárnyába lakott, onnand járt le liften Felcsútra vagy ahun dóga vót, az értűl az Auchanig. Na, azok mentek, latógatták, minek lesznek kinevezve. Közpéznemzetinőszövetségesítő Kormánbiztosnak-e, másnak-e. Hátha pénzrűl lesz szó, vitték magukval Hát Izsákot es, ki kuzinyja vót Gipszné Piros Aranynak, még a fényes szöllők idejibűl, mikó együtt bétéztek Sára Zsadányval, Hóf Egérkével, Kétess Ipszilonyval. Na, leültek a szálába Munkácsy Mihály „Jézus a tizenhatoson” című remekműve alatt, vártak. Eccőcsak ki áll előttök!? Maga Kaya Ibrahim. De hajszálra mint a fényképeken! S aszongya: I. Fülkefor ügön sokat hallott rólok, s el vót ragattatva a mintanévszerű pályázatuktól, hogy millen ügyessen használták ki a tényekben búvó fikciót, mint a berki madárka. Azt meg külön köszöni, hogy a honlaptyokon elkenyték a száját eggy bezonos német asszonnak, kinek nem mongyuk a nevit, mer nem kizárt, ha münk es lehallgattyuk, mi a nemzetre tartozik, azok es vannak ollan gamat, hogy béavatkoznak egy szuverén ország satöbbijébe, de nem ezt akarta vót mondani. Hanem mit? Hát azt, hogy illen képességek birtokába ne tíz-tizenöt hugyosjóska millijóval izmozzon Gipsz és Gipszné, hanem itt egy kulcscsomó, rajta a Balettintézet. Abba legott alapétcsák meg a Nemzet Oskolagyümölcse Kft.-t, szeptemberi csengőszótú eggy tenyérbű egyék almát minden klikgyermek a hazába, a tíz percent fele az övöké. Meg a cefre. Mer ha ebbe megerősödtek, oda köll ájjanak a Nemzeti Alkoholellenes Szeszárúsétás élire, hejszen ember azt náloknál jobban le nem rendezhesse. Az élő össze- s vissza kolumpárható, ők meg a tréfás mintanevük fedezékibe kiosztyák a nemzeti szeszbótokat annak, akinek jár, aztán elpárolognak, mint a Lenin téntája. A dolognak mán szép küs irodalma van pógármestereink fijókjába, tuggyák a dógukat, szemök guvatt, nem rebben, csak ami a miénk, annak van bokra. Ami meg a nőszövetség-mutyit illeti, Gipszéknek ne legyen kétségök, avval teszik a legtöbbet a magyar nőkér, ha a magyar férfijak eztán az Egyesült Nemzeti Csatornába ittasodnak le kultúráltan, amég meg nem májzsugor.

Parti Nagy Lajos Magyar mesék című sorozatának mai darabja az ÉS-ben

Remélem, a történelem nem mindig ismétli önmagát

Az Európai Bizottság, az Európai Parlament, a Velencei Bizottság és annyi más nemzetközi szervezet után már az ENSZ-ben is elégedetlenek az Orbán-rendszerrel. Navi Pillay, az ENSZ emberi jogi főbiztosa fölszólította a magyar kormányt a 4. alkotmánykiegészítés visszavonására, mert komoly fenyegetésnek tartja a demokráciára.

1956-ban – a forradalom leverése és Kádár János hatalomra kerülése nyomán – az ENSZ napirendjére vette a magyarkérdést, amelyet aztán 1963-ig tárgyaltak. A Kádár-korszak még 25 évig, 1988-ig tartott.

Rosszat sejtek.

Abaújlaki választási póló

Megalkotására az Átlátszó.hu mai érdekes híre ihletett.

Amelyből kitűnik az is, hogy Magyarországon a választási csalás írásbeli megrovással büntetendő. (Már ha kiderül egyáltalán.)

Két potenciális villamosutas

Ezt a videót elnézve hajlamos az ember elgondolkozni azon, hogy talán mégsem rossz ötlet a választás bojkottja:

Innen

Frissítés:
Ez a most olvasott hír tovább színezi a képet. Még a mai magyar politikai színtér bűzös mocsarában is az egyik legundorítóbb lény a videón jobb felől látható emberszabású.

Inter arma isten barma

Egyszer volt, hol nem volt, avvót, hogy a nagy árvíz nemcsak szabálos hadi hübriszt adott a magyarok kerálának, hanem a paradigma erejivel rajzúta ki a nemzeti adományozás dicsőséges új úttyát. Gyütt az árvíz, de gyütt a péz es, kéccázötvön magyar foréntonkint gyütt esemesbe, a károsútak javára. Látta a magyar a videjókot, s mán nyomta es a mobilját, ahon érte, eccő, töbsző, ki hányszó. Ki a máltaiaknak, ki a vöröskeresztnek, ki az ökumenikusoknak adott, kinek kihő vót bizodalma. Ezek meg atták tovább szanaszerte. Összevissza, na! Nem vót vélök baj, hacsak az nem, hogy baj vót vélök. Reakciós módon keresztbe feküttek az egyablakos, egysegélyvonalas egyadós-egyvevős nemzeti gondolatnak. Mer az nem vót rendbe, hogy a Keráli Gömböcelláriján, hun őrözték a nép adóját, meg a vörösiszap-pézt és az illesmi javakot, erre a dologra nem vót nemzeti rálátás semmi. Hát mán meg köllött kérdeni, a katasztrófahelyzetre tekintetvel, ahon csak I. Fülkefor meg a Bakondi úr adhat parancsot, hogy mér ezek a civilek veszik bé az esemes-félkrajcárt. Honnan tuggyák, mire kőne azt kőtteni? Nem az tuggya-e, azki a gáton van? De! Ekkó a keráli gömböcelláristák kifundáták a nemzeti segélyvonalat. Hogy katasztrófahelyzetbe azt a kerál aktiválja, és halivúd. De mi van, ha azután es a mindenféle szeretetszógálatokot hívogassák megszokásbú, azok meg osztogatnak nyakló nekül, penig arra itt van a kerállam. Akkó I. Fülkefor két homokzsák közt a homlokára csapott, s így szólott: amint aktiválom a nemzeti segélvonalat, onnantú a többinek coki, hívószámjok elérhetetlen. Inter arma isten barma, aki jót akar, karitájjon rajtunk keresztül, halivúd, legyen kövér. Hejszen csak mink vogymuk a legjobb gazda! Na, ez annyira megteccett nékik, hogy ami megteccett, kisbárány és welnesz-száló, arra reamonták, hogy „katasztrófahelyzet”, s aktiválták es elnek. Még csettintett es a nép a furfangjok láttán! Ment vón az alattvaló füzetése a „saját” számlájára? Hohó, mondták, einstand, magyarúl katasztrófa, azaz mátúl eggy a zászló, eggy a számlaszám, a nemzeti. Mennyen arra az összeg, majd űk elosztják, hejszen ezér vannak. Szógálni. Tankógatott a nép a benzinkútná? Huss, a kerál megnyomta gombot, mer ott vót nála a kisbuszba a gombostáska, avval a benzin máris nem az elkövető tankjába folyott hazaszerte, hanem vissza a mindenki tartályába, mi ott vót kialakétva Felcsúton, a kincstár alagsorába. Ezt az adományt eggy bizoccság magasabb szempontbúl a reaszorultaknak visszaosztotta, mellesleg egyre tisztút a nemzeti levegő, s jobban győtt bé az útdíj es, mer álló autótúl csak könnyebb vót bészedni. Ejrópa nem győzött átbámúldozni a faragott kerítésen, hogy ezek a fülkeforevörök még a katasztrófát es a javokra fordéccsák, amíg meg nem halnak.

Parti Nagy Lajos Magyar mesék c. sorozatának mai darabja az ÉS-ben

A példakép

Felcsút

Duna-part

A nép eccerű, kisbuszra termett vadászkabátos fija

Egyszer volt, hol nem volt, atájba vót, mikó hömpölgött bé a ződár a Nyugatrú, s készűtségbe köllött helezni a kormánvideókot a nép eccerű, kisbuszra termett vadászkabátos fijárú. Ült a keráli volánnál, az Egésségügyi Világszervezet váratlan és magos elösmerésivel a tarsolyába, amit ötvenedik születésnapja, valamég annak alkalmábúl kapott, amit a káros dohánzás megregulázása érdekibe a magyar piacval megcselekedett. Nem egyedű, hanem többedmagáva kapta a díjat, de kit érdekőt a többi?! A népet nem, mer az szentmiséig menően hálás vót, hogy trafikulási szokásait I. Fülkefor béterelte a hasznos dohánzás nemzeti erőteribe, úgy az árakot, mind a könnyű hezzáférést tekéntvel. Mer akarmekkora vót a rosszúl értelmezött „szabacsság”, nem vót rendbe, hogy egy ekkorka nagy nemzet olybá trafikójon, mint az ökörhuggyozás, hogy negyvenezer (!) helen lehessen rákkeltőséget és hasonló pfujériját vásállani. Mán csak jobb, ha egy illen ötszázmiljárdos üzletet I. Fülkefor tart a kezibe kedves munkatársain, a kiválasztott nemzeti trafikosokon keresztűl. Drágábni tán drágáb lesz, de szabálozott meg kiskorúmentes. S lesz fagyi. Aki meg huhogtába feketepiacot emleget, az magábó indul ki ezeréves országlejárató lévire, mer nemzeti magyar nem vesz dohánárút ukránkínaitú, hejszen tudván tudja, a zárjegy a népé, mikép az árrés es, a jövedéki adó es azok tisztőtt javát szógájja, aküköt szógál. Amit meg „hivatali visszaélésnek” állétottak bé a nép ellenségei, arrú megmonta az ügyésség, hogy nem megalapozott, s boldog bekapást kévánt a sok Mútyius Scaevolának, eggyidejűleg lecsapott minden szekszárdi állatorvosra személes hangfelvételvel való visszaélés alapos gyanúja miján. Na, hogy a vita imígyen elülődött, a kerál az alkoholt es bécsatornázta a nemzet trafikjaiba, az eggy otthol főtt pálinkát kivéve, minek annyi vót az egésségügyi vonatkozása, hogy arra es kapott egy WHO-kitűntetést, odatűszte szípen a Batu- és Vatikán-emlékérem meg a „Magánnyugdíjpénztárak Megmentője” cím mellé. De mán akkó az egyéni indétványozók nagyobb dologba izmozkottak, abba, hogy a klubtrafikosok megkapják a patikusfelcseri engedélt. Hogy ez es megvót szakmailag, s mán gyógyúni es odajárt a nemzet, egy péntek éccakán hezzácsapták az alkotmánhó, hogy esztán a szavazás es ott legyen, a dohánbótba, hun ég a világ, s mérik a pántlikát, míg csak magyar kalap van a fődön csokrozatlan. Mer a fülke arra köllött, hogy a komenisták ne lássák idő előtt, hun a magyar iksz. De miolta ez a múlté, nincs mér függöny megett, urnamagányba gubbadni, hanem úgy adhassa le voksát a jogával élő, mint a lutrit, a világosban, s még mószertani segítséget es kap a választási trafikos-bizottságtú, mikó bizontalankodna vagy butaságot csináltában mellészavazna az igasságnak, ha fejbe nem sallárom, amíg meg nem hal.

Parti Nagy Lajos Magyar mesék c. sorozatának mai darabja az ÉS-ben

Kultúrpolitika, 2013

Leplek