2015. március 30.

Időutazás. Ilyen jelenetet az ötvenes évek óta nem láthattunk - de ezentúl sokat fogunk

Ezzel a március 6-i eseménnyel egy újabb szinttel jutott lejjebb ez a szerencsétlen ország.
A mórahalmi fideszes önkormányzat, Nógrádi Zoltán polgármester vezényletével óvodásokat parancsolt ki megünnepelni a helyi kormányablak megnyitását. A módszer tehát tipikusan észak-koreai, a színvonal azonban annak is alatta marad. Merthogy ilyeneket magoltatnak be velük például: „Hálával tartozunk szüleink nevében, mert szívesen segítenek családunk ügyében." 

A hatalom nem éri be az iskolások elzombisításával, már az óvodásokat is be akarja sorozni a hadseregébe.



A szegény ovisok persze még nem tudják, hogy mit tesznek velük, de hogy a szülők sem vesznek ebből észre semmit, és - mint az alábbi videón látható - boldogan tapsolnak a gyermekeik megalázásához, bábként használásához, az tragédia. 
Ezt az országot sikerült évtizedekre tönkrevágni, ez már aligha vitás. 



Magántermészetű megjegyzés: 
Mostanra tényleg közel kerültünk ahhoz, hogy bekövetkezzen az elképzelhetetlen: ismét olyan események történhessenek a magyar óvodákban, mint amiről bő három éve írtam itt a blogban.

Frissítés:
Máris itt látható a címben megjósolt folytatás.
(A történet hősére, Tasó államtitkár úrra talán még emlékeznek az olvasók ebből a posztból.)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Free counter and web stats